![](https://static.wixstatic.com/media/55b554_fa82bc3df20c4c3f9e06bc8fdae17a37~mv2.jpg/v1/fill/w_88,h_90,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/55b554_fa82bc3df20c4c3f9e06bc8fdae17a37~mv2.jpg)
156.
Bár nem a szókincs hoz elő gondolatot,
hanem ötlet fénye villan meg szem megett,
eszméink szárnyalása arra hivatott,
hogy feszegesse határait képzelet.
Mélyenszántók – szokták mondani azokra,
akik leásnak ismeretlen mélységbe,
hogy rátaláljanak mozgató okokra,
vagy kirajzolnak pontos, igaz célképet.
Az a jó, amikor a gondolatgazdagság
társul szemlélet mezejét tágítani,
mint mikor nyájukat számlálják a gazdák,
s gyarapodás miatt nem kell jövőt csalni.
Nyelvünkben vigyázzuk valós javainkat,
ott leltározzuk, mielőtt felsorolnánk,
legalább gondolatban, főként: mi izgat,
mit várunk, mitől félünk, s amit hanyagolnánk.
Kérdéses, hogy végigmondjuk-e magunkban
őket, vagy anélkül is érvényesülnek,
zsigerinkben érezzük a tabukat,
s a vágyak, mint fecskék sürgönydróton, ülnek.
Sokminden csak megnevezéstől létezik,
nagy hát szavaink tudás-jelentősége,
tévedés kifejezése mellé esik
valónak, jónak – siker a hű szó bére.