Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 165.

 165.

Ennyi ember még sosem élt a Földön,

s ennyi jóságra sem volt eddig példa –

bizonyára, bár gonoszság takarja

a java részét, s alig jön elő néha.

Mennyi szépség tárulkozik föl nekünk,

alig győzzük a nap óráit rájuk

szentelni, s hogy mind kiteljesedjenek:

lehet ez az embereknek vágyuk.

Mégsem az egyéni színességről szól

a világ, hanem divatirányokat

követ, olyan szószólókat istenít,

kiknek teljesítménye nem ér sokat.

Sok tehetség kallódik el hiába,

mert a mintakövetés kényelmesebb,

a saját útját járva kockázatos,

eshetnek rajta megújuló sebek.

Pedig szükség lenne minden csodára,

amit az emberség lényege nyújthat,

mint a régiségben született elmék,

hogy a feladattól izzásig gyúltak.

Mert világunk sorsa tömegen múlik,

magasan képzettekből kiválaszthat

kihívás kiválókat, kevésből nem,

kik érdemerőt adnak új tavasznak.