Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1802)

Kétfelől közelít alapvető gondolkozás

a világhoz, mely térbeli ugyan, de síkagyú

képe rögzül, s kimondani meg vonalon futva

tud összehasonlítást, két végletből indulva.

Létező vagy létújító, hasznosság–károsság

szempontjából a kezdeményezés, tevékenység

felemelő vagy lesújtó, örömteli avagy

fájón tragikus, és középen nem találkozhatnak.

Nem egyenlítődhet ki a szélsőség vegyülve

a másik szélsőséggel, hanem átjárva az is,

átalakítaná, meghódítaná kedvére,

saját szájíze szerint, s ebből nem enged soha.

Pedig lenne lehetőség a megegyezésre,

mert az igazság sosem kétélű vagy kétszínű,

légy biztos magadban, s meggyőző leszel a másik

számára, miközben tőle is jöhet elismert.

Félelmetes belegondolni kölcsönösségünk

megszüntetésének kérlelhetetlenségébe,

miként bontották két táborra az embereket,

támogassanak valamit, vagy tagadják váltig.

Nem a valóság mellé álltak ezzel, világos

és egyértelmű, hanem annak értelmezése

csábította figyelmük s foglalta el értelmük,

állította őket a vélt jó vagy rossz oldalra.

De miért beszélünk csupán általánosságban,

nem megnevezve trükkös csalást elkövetőket,

hát, mert nem igazán köthető ez a folyamat

kevés ismert személyhez, hanem tömeges szintű.

Amit a történelem mozgatójának szokás

mondani, egyáltalán nem egyéni törekvés

valamely kiválasztott nagy főember részéről,

ma már mindig vannak kedvezményezett csoportok.

Melléjük áll a szerencse, kedvez időjárás,

felismerés következménye, felhalmozódik

haszon, ami kezdeményezővé teszik őket,

s ez aztán új területeket hódítana meg.

De igen sokszor a régiek rovására, és

azok megtartására igen sokan hajlanak,

féltik a megsemmisüléstől, bizonytalanság

üti fel fejét, összecsapnak az indulatok.

Pedig van rá példa, hogy az öregek tanácsa

ifjakat bevonva határoz követett irányt,

mondván, ők fogják megvalósítani jövőben

élve, mikor mi már, mai okosok, nem leszünk.

És az is szokásban volt régebben, hogy akinek

sok lett valamiből, adott a többieknek, ha

majd ők lesznek hasonló helyzetben, visszaadják,

és a tudásátadás is ugyanígy működjön.

Még a nemzedékcserének is bele kell férni,

hogy ne legyünk szemellenzősek, csak jót vagy rosszat

látni nagyobb arányú változásban, ha az nem

rombolást akar, s ahol kell, kiigazítható.