Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1876)

Ugyan miért adnak főszerepet a nyelvnek a

történészek a történeti és régészeti

adatok helyett, s újabban a genetikának

hasonlóképp? – mindennek gyalázatos oka van.

A történész szakma elárulásával ér fel,

meghazudtolva nemes hivatásuk célját, hogy

feltárják a múlt igazságát is, történések

mellett, ha eddig akkori érdek eltakarta.

Ennek ellenkezője valósul meg ugyanis,

mikor neveket, egyes szavakat használnak fel

bizonyítékként, holott tudvalevő ezeknek

közlekedő szerepe szellemi kapcsolatként.

De még személyek és műveltségi elemek nagy

hatásáról is van elég nyomunk ahhoz, hogy azt

ne azonosságként vegyük, ne mozgassunk népet

onnan oda, ahol sosem járt, hanem máshol élt.

Mindennek a jelei nyilvánvalók, a nyelvi

kapcsolatot szövegekből lehet kibányászni,

míg anyagi maradványokat földből kivenni,

előbbi kétes származású, utóbbi biztos.

Az írásbeliség ugyanis sokkal későbbi,

mint amiről szól, míg a régészet egyidejű

leleteket tár fel és azonosít időben,

éppen abban, amelyben született, előfordult.

Tömeges írásbeliség történeti művek

sorával teljes mértékben idomult késői

hatalmi rendszer érdekkövetelményeihez,

népek és nemzetek hamis beállításával.

Elődeiket, hozzájuk vezetőnek megtett

szereplőket és területüket felnagyítva

királlyá, császárrá és birodalommá, alig

maradt hely, vezető szerep másnak, idegennek.

Őket pedig, ha túl sok adat maradt róluk az

emlékezetben, vagy messzire eltávolítva

kiiktatták, vagy lekicsinyítették, alacsony

sorba, megalázó leigázott létbe tették.

S hogy ehhez képest a régészet mást mutat, azért

nem tud felszínre törni, mert „írásos források”

kaptak főszerepet, s többnyire kincses sírokat

ásattak ki, uralkodók fényűző pompáját.

Néptömegek sírja többnyire bontatlan hever,

az aránytalanság egetverő, mégis nyelvi

„bizonyítékokat” fogadnak el döntőnek, és

azokat eleve hamis szövegekből veszik.

Ehhez társul most genetika, többszázmilliós

tulajdonság elemből pár hasonlót találva

hangos rikácsolással igazolja az amúgy

bizonytalan állításokat, istenítélet

rangot kapva vesztüket érző áltudósoktól,

akik tehát szerep-tévesztve „királycsinálók”,

de az a szűkös világ már igen elavult lett,

amit még mindig kiszolgálnak kritikátlanul.