Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1919)

Sorsfordító napokat emlegetnek számunkra,

akik szívesen megváltoztatnák az életünk,

a leszélesebb mértékű befolyásolóktól

rejtett közeliekig, kiknek napja már letűnt.

Leáldozott, mert jól tudjuk, nem kell hinni nekik,

amire hivatkoznak vagy hamis kitaláltság

okként, vagy sosem teljesíthető cél, csak azért

hangoztatják, vakként ne lássuk, mennyire álság.

A nyílt reklámok bűne legfeljebb a nagy túlzás,

ragyogással vesznek körbe eladandó árut,

meg hogy olyasmit tukmálnak ránk megtévesztéssel,

mire nincs szükségünk, rakétát, puskát és ágyút.

No, nem közvetlenül, de mégiscsak kérik tőlünk a

belegyezést költségvetésből fegyvereket

vásárolni vagy fejleszteni, indoklásul azt

elhitetve, szőnek ellenünk gyilkos terveket.

Meg hogy mégiscsak jó dolog a haladás, amint

előre lépünk legújabb nemzedékű gépünk

birtoklásával, habár inkább sok felesleges

képességet hordoz, mit soha nem használ népünk.

Hisz külön tanfolyamra kellene hozzá járni,

holott alapvető igényeink kezelése

is többnyire elmarad idő hiányában, mert

sok munka hoz sok pénzt, minek vásárlás a vége.

S ha feljebb lépünk eggyel magasabb szintre, ahol

a tájékoztatásunkat gyártják, meggyőződést

látunk, hogy meggyőzők legyenek, de a tudásuk

forrása kétes, nem ellenőrzik eredőjét.

Csak a nyomulást érzékelik és sejtik a sok

pénzt mögötte, előbb talán viszolyognak tőle,

de aztán jó tartalommal vélik tölthetőnek

a rázós eszmét, bár maguk nem kérnek belőle.

Hiszik, megúszhatják a következményeket, jól

tudván nehézségekről, természetéről, merthogy

ők is benne voltak terjesztésében, hisznek a

kiútban, megoldásban, s hogy lendülete elfogy.

Igen, sok elv leáldozását megéltük, éljük,

de előtte csak-csak megfordították a sorsunk,

életünk, amit előbb változtathattunk volna

jó irányba, ha nem rosszból kell visszafordulnunk.