Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 193.

 193.

Hol vannak már azok az egyszerű mondatok,

– jól kifejeztek minden velünk közölhetőt –

melyek lehetővé tették, hogy mindennapok

útvesztőjében kövessük a követhetőt?

Még a szólások és közmondások megvannak

nyelvünkben, bár legtöbbször igen kiforgatva,

– s már nem is háborodunk, ha rosszul ragoznak,

akik által a közbeszéd magja van adva –

de szinte lehetetlen egyenesség közlése,

idézőjelet emelgetnek két kéz s ujjal,

és ez nem a költészet betüremkedése,

nem az élenjárók villogása az újjal.

Csak valami avíttas lustaságból gyilok

fellépése, mikor elöregszik fiatal,

nem érdekli eleddig megfejtetlen titok,

mélységbe szertől hullik, felszínt alig vakar.

Hiszen rövidített, szerepétől megfosztott

szavakkal nem lehet érdemben mondatokat

fűzni, hogy áthatoljanak nemtudás fokon

s megvalósíttassanak tettekkel álmokat.

Visszatérést javaslok az egyszerűséghez,

mert annak lehet ereje és igazsága,

nyugodtan ragaszkodjunk középszerűséghez,

onnan lenghet ki inga, néha magasságba.