Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 197.

 197.

Elegendő az embernek önmaga? –

e kérdést rosszul értik, akik felteszik,

emberiséget kellett volna mondani,

s akkor a válasz már fényesebben feszít:

hogy igen, a társasságban rejlik minden

vigasz és élmény, mert nemcsak kapunk tőlük,

hanem adunk nekik, tőlünk indul,

felénk fordul figyelem: létünk közösen főzzük.

Összesség teljesítménye őrzi fajunk,

kisebb közösségek keletkeznek s vesznek,

de egyénileg ki tudunk teljesedni,

ha mélység, magasság réme nem zár veszteg.

Szokás lett magunkban keresni megoldást,

találni megannyi szép s jó belső választ

egyéni béke érvényesítésére,

midőn külső ellenség életfalat mállaszt.

Nem ellenségként, hanem barátként lép fel

aztán az átfogó megoldásra szakosodott

fenség: önként szolgáld testeddel-lelkeddel,

de sikert csak ő arat, mutatják korok.

Ezért nem alkotunk tőlünk idegen közt,

hanem olyat, mivel azonosak vagyunk,

nemzetünk élménye kiterjed egészen

addig, hol ilyen érzést másoknak hagyunk.