Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1970)

Testünk bonyolultságaira a lelki hatás

csodálatos eredményekkel is járhat, de van

másik véglet, amikor megfejthetetlen módon

károk keletkeznek bennünk, nem mindegy, mi az út.

A mennyországba vezető-e, vagy a pokolba,

földi értelemben, aminek csak képzelődés

általi lesz az égi mása, tudjuk is, bizony,

hogy itteniség, életünk jelene a fontos.

A másikról nincs fogalmunk, találgatjuk, mi a

feltétele, mi általában most is boldogít,

így hát megtesszük, kettős haszonnal, mert oda is,

ide is illeszkedő, viszont így jól megvagyunk.

De ez csak a lelki nyereség, testileg alig

merünk gondolkodni róla, ama túlvilágról,

s legnagyobb vigasz, hogy tökéletes alakunkban

fogunk feltámadni, betegségben gyötrődtek is.

Helyette tehát az lenne az üdvös, hogy élet

legjobb feltételeit teremtsük meg magunknak,

amiben a lelki tényező lenne a lényeg,

ha hagynánk, hogy kibontakozzon teljes ereje.

Ami a test vezérlését hibátlanná teszi és

hiánytalanná is, vagy a túlzásokat segít

elkerülni, hiszen észrevétlenül, de sok a

következménye vidámságnak, szomorúságnak.

Fellelkesültségnek, vagy letört lehangoltságnak,

hogy szárnyal-e a kedvünk, vagy egyre lehanyatlik,

bizalommal fordulunk-e eljövendők felé,

vagy félelemmel, hogy szinte rettegünk tőle.

A kedvező állapot elérése nevelés

kérdése leginkább, ami majd önnevelés lesz,

önelhatározás a jó oldalak, részletek

választására, mikor döntésre adódik mód.

Hiszen sokminden csak megtörténik velünk, és nincs

beleszólásunk ama folyamatokba, de nem

mindegy, miként fogadjuk a szükségszerűséget,

cselekvésre ösztönöz-e nehézség, vagy bénít.

Elszalad-e velünk a szekér siker esetén,

vagy visszafogjuk akkor is magunkat, gondolva

a hétköznapi élet, a középszerűség és

munkálkodás feltételeire, biztonságra.

De az állapotunkat sose adjuk át annak

a külső hatásnak tehát, egyensúlyunkat és

önuralmunkat akkor is őrizzük meg, mikor

kirúgunk a hámból, vagy tragédia csap le ránk.

Hogy a testi-lelki kiegyenlítődés legyen

működésünk alapja, tudjunk beszélni róla,

miként érezzük, gondoljuk a világot jónak

vagy rossznak, s sokszor csupán közömbösnek számunkra.

Legyen ritmusa léleknek és testnek természet

szempontjából, ami szellemi hatást is tartalmaz,

feltüzel és megnyugtat, kitart a forgatagban,

mi körülvesz bennünket, s üdvözít mindenképpen.

Beleilleszt a világ folyásába, de ki is

emel belőle, elfogadjuk más akaratát,

de a mienket is érvényesítjük, élünk és

élni hagyunk, emberség teljességében élünk.