Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2042)

A hely helyén már nincsen hely, amint a nincsen sem

valóság, csupán gondolatban szereplő hiány,

de a gondolat, tudjuk, hegyeket mozgathat, mert

ha elhiszed, hogy azzá teheted, valóvá lesz.

Ezért nem mindegy, hogy mit gondolsz, mondják gyakorta,

ami csak riogatás, nem pontosan ad vissza

viszonyt elvonatkoztatás és tárgya között,

nem számol a hitakarat fontos szerepével.

Hogy gondolatban végigfuttatjuk gondolatunk

következményét, mielőtt igazán gondolnánk,

ami nehezen elgondolható bonyolultság,

és nagy sebességű, mit már számítógép is tud.

Amint nem engedi, hogy egy-egy szót rosszul írj, már

rögtön piros hullámvonallal aláhúzza, mielőtt

a teljes szót kiírnád, ez előre betáplált,

ahogy a mondanivalónk is készen áll bennünk.

Készlet, mint egy filmtekercs, mit lejátszva előjön

kép és jelenet, csakhogy nem ilyen gépiesen,

hanem érzelmek társulnak hozzá, mérlegelés,

szabad-e, hasznos-e, jó-e, nem büntetendő-e.

Hangsúlyozom, mindez lejátszódik gondolkodás

során, mielőtt megszólalnánk, sőt a gondolat

megszületése előtt, kérdés, hol van és mi az a

számítógéphez hasonló, ahol mindez átfut.

Nem jutunk közelebb a válaszhoz, ha a választ

a neveltetésünkben keressük, mert bár oda

az eszmék rendszere a kultúrtörténetből került,

de azt egyének alkották, kezdhetjük elölről.

Kezdjük is, de már történelmi korszakok mélyén

vizsgálva emberek lehetőség–képessége

alakulását, ami tehát megsokszorozza,

múltból táplálva a jelen gondolat hátterét.

Ám tehát igen vékony szál, ami közvetlenül

kapcsolódik onnan hozzánk, csakis rajtunk által,

így fennmarad, vagy kiegészül a kérdés azzal,

hogy miként válik ez a szál gondolathömpölygéssé.

Kell hozzá a mi értelmi erőnk, nem vitás, csak

nagy kérdés, az micsoda, gondolatteremtés-e,

vagy szélesre tárt kapun befogadás, ismeret-

bővítéssel olajozva a kapu sarkvasát.

Nehogy nyikorogjon és félig tárva maradjon,

s ha van összefüggés köztük, rendszerében legyen 

biztonságos az eligazodásunk, vezessük

le belőlük a saját tudásunk egyvelegét.

S az ismeret maga sem lehet pusztán fejtermék,

tapasztalat hozza valósággal kapcsolatba,

ki kell lépni a lélekből és testi mivolttal

érzékelni külvilágot, látni, mi mitől van.

Ez pedig maga az emberi gyakorlat, olyan

elevenséggel általános esetben, azaz

a mindennapok mindennapiságában, hogy nem

fordul figyelem a folyamatból kilépésre.

Így aztán tán ezért van, hogy kevesen kutatják,

csak igen érzékenyeket érint meg hiánya,

hogy tudnánk, mint gondolkodunk, inkább eredménye

felől közelítjük, s az maga a létvalóság.