Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2053)

A legérzékenyebbeknek legnehezebb élni,

együtt szellemit túlhaladó képességükkel,

hogy úgy belelátnak a múltba és a jövőbe,

amit senki másnál nem tapasztalnak maguk sem.

Mivel ez éppen a jelenben történik, itt, most,

önmagukba látnak-e bele, vagy kaput nyitnak

valami felé, átfogó tudatmezőre-e

vagy valami másra, azaz hogy mire, nem tudják.

Nem is egyértelmű, amit látnak, kell hozzá a

műveltségük, hogy megértsék, de nem szeretik, mert

igen fárasztó, mivel félelmetes, ha bele-

gondolunk, az emberség határát feszegetik.

És az a kérdés, hogy egyáltalán van-e ilyen

határ, és akkor, ha van, miként lehet mégis túl-

menni rajta, de ez a rejtelmesség taszító,

inkább kereszt, mint előny, állítja viselője.

És inkább titkolja még ma is, mert megégetik

jelképes máglyán, lélekanalízisbe küldik

vagy gyógyszerezik, hogy kényszerképzeteit messze

elűzzék tőle, mintha az olyan könnyen menne.

Hiszen egészségesnek tartott többség sejtelmes

beállításával találkozik e jelenség

több alakja esetében, szenvedő alanyként,

ha kihasználják tudatlanságát, s fizet érte.

No, nem azért, hogy megtudja, miként működik a

dolog, hanem annak eszközével szolgálják ki

érdeklődését, kíváncsiságát, halottlátó

felé fordul, tenyérjóshoz, s egyéb nyalánksághoz.

Mindez tehát tiltott, ha nem is üldözött, józan

ész mondatja velünk, „nehogy már én ne tudjam azt,

amit minden ember, hiszen normális vagyok, és

rég voltam gyerek, elítélem a szemfényvesztést”.

Aki pedig megpróbálta ezt tudományosan

kezelni, például az álom felől, amelyet

könnyű vizsgálni, kiközösítették, ha túlment

magyarázatával a szokásos tükrözésen.

Hogy az alvás közbeni képek mintegy tükrözik

az ébrenlét során kapott benyomásokat, de

nem foglalkoznak vele, ha más jelenik ott meg,

olyan, amit az illető nem élt át sohasem.

Hasonlóképpen az érzékenység-beszámolók

ilyen felfoghatatlanságokat említenek,

s mintha lenne is benne összefüggés valami

valóságossal, meg kellene keresni, mivel.

Ehhez azonban segítséget nehezen kapnak,

eleve eldönt ily kérdést tudós hozzáállás,

elveti tudása nevében, de aki nyitott

a bármi általi gyarapodásra, segíthet.

Mi magunkon is általában, nemcsak érzékeny

embertársunkon, aki nem tud mit kezdeni az

érzékenységével, amit, mint hírlik, „a szervek”

már használnak, s akadályozhatják ismeretét.