Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2082)

Ahogy a mindennapi tevékenységünkből nem

kopnak, kophatnak ki az alapvető igények

kielégítésének tettei, mozdulatok,

eljárások, főzés, mosás, takarítás, alvás,

evés-ivás, öltözés-vetkezés, hírolvasás

és hallgatás, séta, bevásárlás, beszélgetés,

úgy a testi szükségleteknek tekintettek

mellett tilos elhanyagolni a lelkieket.

Közte félúton van az agytorna, a gondolkodás

gyakorlata, csip-csup ügyek elkülöníttetése

az igazán fontosaktól, álhír-leleplezés,

mindenáron az igazsághoz eljutás.

Talán nem véletlen vannak, akiknek ennyi is

elég, a kézzel- és ésszel foghatót szeretik,

e két oldalról teljesen feltölthetik lelkük,

úgy vélik, ami ezen túl van, csak képzelődés.

Aztán üresen marad a lelkük és életük –

mondhatjuk rájuk, nem elég magas szinten élnek,

azért jutnak kiüresedett állapotukba,

de lehet, más a megoldás, lélekmélység felé

venni az irányt, mégha azt nehéz is kijelölni,

és amiről csak össze-vissza hallunk beszélni,

lemenni alfába, tudattalan mezejére,

kapcsolatba lépni túlvilági tényezőkkel.

Persze hogy megriad tőle a többség, nem segít

az sem, ha szellemi jellegű múltidézésbe

vonnának bennünket, a jószándék nem elég itt,

felhasználandó minden eddigi igaz tudás.

S azt ki fogja hozzánk eljuttatni, kérdik sokat

csalódott társaink e téren, mert állandóan

új felfedezésekkel bombáznak bennünket, hogy

dobjuk el, írjuk át, mit eddig tudtunk bármiről.

Itt van a dolog nyitja, ebben áll a nagy titok,

hogy sose várjuk mástól a megoldást, nekünk kell

utána mennünk a lelkünk nyugalmának, ahogy

testi tornát sem végezhet el helyettünk senki más.

Hová és meddig kell érte menni, nem mondhatja

meg senki számunkra, de hírlik, hogy befelé van

az út, benyomásaink emléke erdejében,

s ha az aljnövényzet bozótos, ne fordulj vissza.

Tehetsz megkülönböztetéseket, mint a tárgyak

esetében, szétválogathatod régi fontos események

képét ezernyi közeli érdektelenségtől,

megláthatod életed alapvető értelmét.

Kapcsolódásokat múltbéli kiválóságok

beléd égett élményéhez személyek és eszmék

tekintetében, saját elhatározásaid,

villámszerű belátásaid menetét, sorsát.

Kívánhatod a sosemvoltat, elérhetetlent,

imába foglaltan vagy ésszerű érveléssel,

meggyőzve magad, hogy ezt kell eztán képviselned,

teljes erővel, hogy elkerüld a lehetetlent.

Olyat ne akarj és ne sajnáld, hogy nem sikerül,

helyezkedj bele saját képességrendszeredbe,

kerülj tisztába vele, hogy valójában ki vagy,

s mi egyáltalán az ember, világ észárnyéka.

Arra, tudod, nem tudsz rálépni, ne is akarj, de

minden hatást adóra terjedjen ki figyelmed,

magadra viszont te légy a legnagyobb hatással,

eme mélységből kiáltva fel magasságodhoz.