Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 228.

 228.

Tömegtelen erő a gondolat,

léttelenség előtti hódolat,

mert ugyanaz, mint ellenkezője,

testetlen világunk csillószőre.

Felvillan és kihuny sorra-rendre,

sőt, mindkettő tud lenni egyszerre,

és mindig a kezdetet mutatja,

ám a végét szintén hozzáadva.

És egyszerre két irányban pördül,

mintha az ég hangtalanul zördül,

születésnapja egyben ravatal,

értelmét veszti öreg s fiatal.

Egyként kifelé s befelé nézünk,

felforrósodva megfagy a vérünk,

megokosodva megbolondulunk,

gazdagon alamizsnát koldulunk.

Ennyire csudálatos életünk,

ha kiegyensúlyozott mérlegünk,

ha nem adjuk magunkat bérletbe,

tekintve valamilyen végletre.

Ne nyíljon hát szét elménk és szívünk,

ne váljon ketté tettünk és hitünk,

maradjunk azonosan jelenben,

bármilyen időben megjelenten.