Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 240.

 240.

Ha jobban megnézzük a „szembesül” szavunkat,

melynek jelentését ha „szembe találkozik”,

„szembe jön vele” adja, elsiklunk a lényeg

fölött, hogy itt komolyan kell venni a mozit:

a képi világot, nyelvünk izgalmasságát,

érzelmi-lelki állapot testi jelzését,

hogy egy esemény, tény odakozmált szemünkre,

hogy jobban vegyük szemügyre valós értékét.

Persze, másodlagos értelme jön előre

már régóta, de azért jó visszafejteni

az eredeti helyzet hasonlat mivoltát,

mert mély emlékezetünk azokkal van teli,

amikor a tűzhöz túl közel mentünk, álltunk,

és tüzelt az arcunk, könnyezett a szemünk is

izzadásunk mellé, csukottan is fényfoltok

ugráltak fejünkben, mi lettünk a tüzünk is.

Ma is rakunk tábortüzet, disznóperzselés,

szalonnasütés megnyer öröm-izgalmának,

ha nagyritkán hozzáférünk, részese leszünk

a tűz táncának, a lángok kavalkádjának.

S ha a tűz ellankad, fakul emlékezet,

a nyoma megmarad, nemcsak amíg parázslik,

hanem a heg, mit belesütött jó-rossz élmény

szemünkbe, lelkünkbe, s ezentúl hozzátársít.