Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 253.

 253.

Ha a halhatatlan örökké élő szellem

lenne, mint a vallások mondják, értő kellem

lenne helyes magatartás társulni vele

és világteremtésben részt vállalni: tele

új ötletekkel, törekvéssel világvégén,

amikor kiderül, hogy ki nevet a végén:

nem virágot tennénk pusztult világ sírjára,

megoldást keresnénk régi világ kínjára.

De mert hogy most élünk, most kell ilyet megtennünk,

menet közben megjavítani, mit megleltünk,

hogy alkalmatlanná vált, rosszul teremtődött,

bármennyire szellemes szándék, eltömődött

gyakorlat kiszámíthatatlan próbaterén,

a senkinek nem jó háborúk csataterén:

senkinek, mert visszanyeste az állapotot,

az süllyedt lefelé, s fel ezrek álla kopott.

Csak kevesen nyertek, s átkuk ördögre váltás,

tőlük ígért szabadulást világmegváltás,

többnyire szellemi téren megvívott harccal,

melyben megteremthetjük magunkat új arccal.

Világvége és halhatatlanság messzire

került: itt van dolgunk, ne menjünk oly messzire,

mert attól nyeri világ igazi értelmét,

ha mindenki megmutatja benne érdemét.