Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 319.

 319.

Sok versre mondják, hogy játék a szavakkal:

vagy dicsérve a könnyed játékosságát,

vagy elmarasztalva, hogy tény-üres a dal –

ám nehéz belakni a játék országát.

Mi más a játék, mint valóság-kettőzés,

könnyed ismétlése nehéz eseteknek,

hogy kivédhessünk gyakorlati fertőzést,

beoltatunk életpálya elemekkel.

Hozzászoktat: előbb sikertelenséghez,

majd a sokszori próbálkozást mutatja

célszerűnek; előbb tehetetlenséghez,

majd a megérdemelt sikerélményt adja.

A játék még felnőtt korban is megszokott:

testi ügyetlenségünket sport pótolja,

így a nagyobb tömeg stadionba szokott,

kisebb színházba, vagy azt a film pótolja.

A leírt vers is beszédet helyettesít:

az egyes betűk a hangokat jelölik,

benne a gondolat létezőt nevesít,

a mondatfolyamot szószakaszok törik.

Fontos, ha csengő-bongó nyelven szólalunk,

égig emel kedvünk, ha száll a szép ének,

attól még gyarlón is szebbek, jobbak vagyunk,

hogy hangot adtunk az élet értelmének.