Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 365.

 365.

Már régen nem kettőn áll a vásár,

nem tudunk az eladóról, és mi vevők

sem egyként lépünk fel, hanem tömegesen,

személytelenek az üzleti tényezők.

Hol van már régi vásárok hangulata,

hajnali kelés, majd napfelkelte nézés,

s az öröm, amikor „elvitték” a disznót,

a boldog, megelégedett hazatérés!

Persze ma is van nyári és téli vásár,

meg maradék leértékelési kampány,

van nyüzsgés is, meg mindenfajta földi jók,

csak mindez sokkal művibb, „illata” lanyhább.

Bár az megmaradt, akármerre járkálunk,

hogy sokminden van, amit sosem veszünk meg,

és a kínálat belép az otthonunkba,

egy ideje már a reklámoktól veszünk meg.

Felértékelődtek a kézműves dolgok,

hogy még a szakácsok is művészek lettek,

fényképről történik áru kiválasztás,

nincs vitánk az árról, alkudozni restek

vagyunk, amint tájékozódni felőle,

mivel etetnek bennünket, honnan származik,

bár az összefüggésekre szakosodott

szervezet rombolja fogyasztók álmait.