Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 371.
- szilajcsiko
- 2022. jan. 24.
- 1 perc olvasás
371.Hogy lennénk mi bezárva, ha itt az elménk,
mely kinyílva világra, röpíti felénk
képek és fogalmak gazdag áradatát,
mit mások elméje és külvilág ad át!
Aki nagyon panaszkodik a magányra,
nem tanult meg elmélyülni önmagába,
csak a kézzelfogható létezik neki,
eszmei tartalommal az isten veri.
Bejárja a Földet betevő élményért,
de nem ismeri igazán, csak a cégért,
szeretné, ha ünnep lenne minden napja,
emelkedett hangulatnak ízét kapva.
De az élet attól szép, hogy van értelme:
amit nekünk összehoz sugárzó elme
azzal, hogy befogad szellemi behatást,
s szétküldi termékét, nem ismerve határt.
A létezést szellemi szintre emeli,
érdekes összefüggések kedvét leli,
vagy csak örül, hogy része a természetnek,
magas szinten ad át minket élvezetnek.
Így hát nem tengődés a remete élet,
saját szigetünkön belül van a lényeg,
de kapcsolódni tudunk a széphez, jóhoz,
rosszat kerülve, dús képzelet jut szóhoz.
