Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 393.

393.

Ahogy kezünkben tükröződik a lelkünk,

az mindenkinek látványként elérhető,

de amire születésünk óta leltünk,

teljességgel csak nekünk észrevehető.

Magunkba nézünk akarva-akaratlan,

egyszerre vagyunk magunkon kívül s belül,

forrongó szellemünknek a testünk katlan,

vagy jégverem jelzés, hol a vágy lehűl.

Két kezünkben lesznek ügyek alkotássá,

vagy ülnek el, ha végre kezünkbe vesszük,

kezünk nyomán lesz a világ egyre mássá,

s hálaadáskor kezünk összetesszük.

Mások felé barátként kezet nyújtunk,

anyánk, kedvesünk simogatása valós,

akkor maradhat kézenfekvő a múltunk,

ha jövőnk kézhez illő lesz, s nem csalós.

Együttműködést kézzel lehet művelni,

de nem farkasként, hanem kezesbárányként,

lelki összhangot kézfogás pecsételi:

mérlegként kezelve előnyért, hátrányért.

Félni kell istent, különben keze lesújt,

ezért szerencsénket kezébe ajánljuk,

s az ő keze van benne, ha mennyekbe jut

sorsunk, mert nem kézen: lábon állunk.