Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 398.

398.

Felemelő gondolat lehet a világ

egészét megítélni, de mélyenszántó

értelméhez eljutva esetleg megáll

az ész, az ember borzadva visszariad.

Egyrészt micsoda hatalmas végtelenség:

a Föld is nagy, az ég beláthatatlanul,

s mindennek részesei vagyunk, kik élünk

és bejárjuk környezetünk, benne lakunk.

Másrészt kicsinységünk igen megdöbbentő,

tönkreteszi házunkat egy erős vihar,

s a földrengés kiszámíthatatlansága,

vulkánkitörés hatása félelmetes.

Félelmünket fokozzák a betegségek,

örökölt testünk adódó hiányai,

majd az öregségi hanyatlás fellépte

rászorít helyzetünk megítélésére.

Legalább ettől bölcs lesz mindenki,

belátva mulandósága biztos jöttét,

bizalmát újabb nemzedékekbe vetve,

embervilág folytatódás lesz reménye.

De itt nem áll meg és maga öröklétét

világ természetéből következteti,

isteni szabályosság vezérlésébe

társulva lelke elkerüli a semmit.