Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 425.

425.

Minthogy vannak korábbi időkből, akik

már végiggondolták, megoldottak kérdést,

nekünk nem kell sokat találgatni újra

ugyanazt, hanem általuk továbblépést

végeznünk illik, nekik is tisztelegve.

Amikor győzelmes lett a tapasztalat

és úgy tudott ésszerű maradni, hogy nem

épített a kettő közé magas falat:

későbbre már mindig belátott lett a lét

megközelíthetetlensége emberi

eszközökkel, amiért a beszámolók róla

bírálandók, lécüket leveri

a semmibe ugró éppúgy, mint a valós

Isten küldötteként parancsokat osztó,

mert a határ határtalansága ugyan

könnyű sikert csábít, de értelem fosztó.

Így hitből vallott mérkőzése tudással

fegyveres kiegészítésre is szorult,

hogy felszínen maradhasson, de attól még

a lételméleti építménye borult.

Úgy kellett kívül és belül maradnia

a tételezettnek, hogy egyik terület

sem volt belátott, de mindkettő érvénye

csodát művelt bennünk, mint hasznos vetület,

mely okos hatékonysághoz vezethet, de

rögtön kudarcba süllyeszt, ha megtagadjuk

egyszerűségét és mérhetetlenségét,

ahogy megnyilvánul, hogyha békén hagyjuk.

Ez a béke lehetne – mert volt már – a kulcs,

és akkor az ember soha nem is lázadt,

hanem sokkal bonyolultabban élt benne

a természet, s ő a természetben támadt

egyre újabb életre, közelebb ahhoz,

minek eszességét köszönhette addig

és azután: együttműködés, egymásra

utaltság, hol szeretet bugyog, patakzik:

árad és vigyáz magunkra és jövőnkre,

mert látja elődeit meghalni, várja

utódait remekül magán túlnőni,

s eközben a lelkét újdonságra tárja,

mert az ha tele van, könnyebben fogad be

többet: van mi kezét nyújtsa, tartalmára

figyeljen, hogy megfelel-e, képes lesz-e

vizet hajtani az emberség malmára.

Égi malom is az, csillagok kereke,

öregek fejében megőrzött kegyelem,

és az a komolyság végtelenül vidám,

időtlen időkből kedvet nyert fegyelem.