Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 427.

427.

A műveltség révén jön át hozzánk a múlt,

nem a test örökli meg a képességet,

sem nem a lélekbe költöztet szellemet,

miatta nem lesz ami elmúlt elavult.

Kiművelt emberfőktől lehet tanulni,

tudatlanokra nem lehet építeni,

áldottak a kézügyesség mesterei,

öregek emlékezete se fakul ki.

Mert a fennállónak nagy a gazdagsága,

bármerre pillantunk, nyüzsög az elmésség,

„Vegyenek finomságokat, tessék, tessék!”

s családjának süt-főz anya vacsorára.

Ugyanő régen a ruhát is megvarrta,

egész évben nyújtott magas színvonalat,

míg családapa meg a szabadég alatt

termelt, s őrzött természetet: magasztalva.

Az alapok mellé aztán megérkeztek

részletekben elmerülő eljárások,

a tudás összefüggés mélyére ásott,

minden ismeretlen ismeréstől reszket.

De nyilván saját életet is kell élni,

miközben hivatás teljes embert kíván,

ezért a hagyományokkal bánjunk csínján,

jó szokásként lehet eredményt elérni.

Gyökér nélkül fa, cél nélkül élet megdől,

szorgalom, kitartás az előkészület,

beérett képzés után jöhet a szüret:

felelős felnőtt kalandváró gyerekből.

Begyakorolva a legfontosabb törvényt,

hogy a legtöbb jót, szépet egymástól kapjuk,

s ezért mindenünket oda kell hogy adjuk,

magunkon túl élve múló magány-örvényt.