Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 433.

433.

A tudomány módszertanáról beszélni

csak az tudhat igazán, aki műveli

valamelyik területét, ágát, tárgyát,

s ha új eredményre talál, elmondhatja,

milyen korábbi követelményeknek tett

eleget, mi volt a kiindulópontja,

s milyen új módszerekkel kísérletezve

jutott feltételezett vagy nem várt célhoz.

Mert fontos körülmény előzmény-ismeret,

hogyan jutottunk meglévő adatokhoz,

jó egységekből jó műveletekkel-e,

vagy a fogalom osztályozással baj volt.

Utóbbi módosítása közkeletű

igény is lehet, vagy tudósi találmány,

és hatalom elvű terror végeztével

átalakulnak az élet tartalmai.

Ám gondolkodásunk egyik területe,

a számolás kiemelten a természet

mennyiségi kezelését jelentette,

majd vegyület összetevők elemeit

minőségként elkülönítve, figyelték

egymásra hatásukat és feljegyezve,

újdonat tulajdonságokat találtak

és felhasználták ezeket új célokra.

Ezért növekedett oly nagyra tudósi

ismeretek halmaza s vált közismertté

még ismeretleneké, és e „fehér folt”

területek kutatása lett kihívás.

Divatba jött elméleti számítások

végzése, majd ezek ellenőrzése

új eljárással, erre kitalált eszköz

segítségével, amit kísérletnek hívunk.

S bár emberekkel tilos kísérletezni,

mégis: történnek előrejelzések,

melyeket ha követnek intézkedések,

vagy ha nem, a különbség nyilván kiabál.

De ahogy átalakult az egész égi

világ és lett benne pontosság és lépték

állandóság mellett jellemző parányi

méretek ugyanolyansága, mint itt lenn;

ugyanúgy az embervilág mozgatói

terén is „kiderültek a turpisságok”,

egyrészt anyagi testünk meghatározó

mivolta mentén, másrész lelki életünk

szándékos befolyásolása ügyében

látunk tisztábban, bár a főszereplőknek

sikerül éppen mindenkori tudomány

mögé bújva háttérből irányítani,

vagy ami ugyanaz: legmagasabb szintű

tudásunk nevében csatlakoztat mindig

mindnyájunkat támogatónak fennálló

helyzet mellé korszakunk „világszelleme”.

Közben vergődnek kirívó okosabbak,

zsenik, akik a régi mellé új világ

teremtésébe fogtak, nem hiúságból,

hanem a szellemi magány fogságában

gondolati kötelességüket hűen teljesítve,

s a többiekét is megtermékenyítve,

mégiscsak elterjednek búvópatakként,

majd felszínre törnek üdvösebb tudásként.