Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 447.

447.

Nem látjuk a szorgalom fokozatait,

mert rejtve marad, hogy ki mennyit dolgozott,

gürcölt, küzdött valami eléréséért,

ő mit teremtett és mit szerencse hozott.

Alapállás a sok gyakorlás zongora,

hegedű és a többi hangszer esetén,

már ha hozzá való érzék tehetségből

eleget örökölt a képzendő egyén.

Énekelni szinte mindenki megtanul,

de hallani se szeretjük a fahangot,

törekvés, alázat jellemzi a kórust,

és aki dallamot egyénileg alkot.

Csak utólag szokott kiderülni mindig,

hogy mit volt hivatott munkánk megszerezni,

akkor már a hiány alig pótolható,

kimaradt időt nem lehet kicselezni.

A gyerekkor nem szórakozásra való,

játszás közben is épül az egyéniség,

így magunkat sok mindenben kipróbáljuk,

tanulással alakul ki személyiség.

Aki hivatást választ, kötelességet

teljesít, megbízhat benne közössége,

de abban csak kitartóan munkálkodva

tud eredményt felmutatni tehetsége.

Felnőtt szorgalma magától értetődik,

élvezi, díjazza család, társadalom,

aki életében kiemelkedőt nyújt,

hála emlékeként borul rá sírhalom.