Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 468.

468.

Szinte csak összegzésből áll az életünk,

igyekszünk egyben látni mindent: előre

tekintve jövőt látva szüleink által,

s hátra, amikor már ott több van, mint emitt.

„Mi leszel, ha nagy leszel?” – hangzik a kérdés,

amire a legjobb válasz a „Nagy!” lenne,

mert arra vágytunk legjobban, ámuldozva,

hogy felnőttek mennyi mindent tudnak, tesznek.

Úgy készültünk hivatásra tanulással,

ott lebegett célként szemünk előtt annak

minden java, sava-borsa és áldása

egyben, részletekre akkor még nem adtunk.

Ugyanúgy, amikor megérett rá idő,

a családalapítás lényegét néztük,

hogy párosan szép az élet, különösen

ha csak így születhet gyerekünk, utódunk.

Emberséget, becsületet sem szedtünk szét

alkotó darabját külön mérlegelve,

hanem lelki egészségként fogadalmi

szinten műveltük a jót, tettük a dolgunk.

Időpillanatokat összekötöttünk

egységekké, érzékelve múló órát,

napot, hetet-havat, évszakot és évet,

de az emberöltőt máig nem hisszük el.

Pedig születéstől egészen halálig

tart életünk összege, de számadását

csak mások, utódok tükrében láthatjuk,

ha lélekben örökké velük maradunk.