Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 479.

479.
Az nem harc, mikor előre biztosított,
ki legyen a győztes és ki lesz a vesztes,
mert fölényes túlerő van oldalukon,
úgy mernek belevágni: kockázat mentes.
Pedig lényegében minden háborút így
indítottak, a „harcosokat” mégis hősnek
tekintve, különösen utólag nőtt meg
elismerésük – tényeket elkendőztek.
Aki először fegyvert fogott kezébe,
csak másra használta az eddigi eszközt,
még kőből készült harci balta és csákány
találta a fegyverteleneket szemközt.
Akik lóra ülve mentek neki másnak,
állati erővel embert tiportattak,
íjuk messzebbre hordott, mint hajított dárda,
majd hosszú karddal „aratva” hódítottak.
Aztán várakat építettünk védelmül:
nagy túlerővel lehetett elfoglalni,
néha felcsillant a védők reménysége,
ostromot túlélni és nem éhen halni.
Felperzselni földet védelmül is lehet,
de minden támadás nagy pusztulással jár,
modern világcsaták százezreket öltek,
nagy hasznot járatva a győztesek malmán.
Így érkeztünk el a hidegháborúkig,
sőt újabban már a lelkekben dúl a csata,
eszmetéren képez romboló túlerőt
saját polgáraink megtévedt csapata.
Most is igyekeznek túlnyomóvá tenni
egyik oldalon felsorakozott nyerőt,
de látszat ellenére mi vagyunk többen,
mert nekünk józan ész ad erkölcsi erőt.
Comentários