Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 500.

500.

„Legyünk realisták!” vagy hogy „ebben több volt…”,

szoktuk mondani, ha valami úgy nem jön

össze, mint szerettük volna, elvárható

volt: de mindig a szerencse vagy isten dönt.

Ez pedig a Zrínyi-féle „Sors bona! és

semmi más”, amire menet közben alig-

alig lehet hagyatkozni, imádkozni

legfeljebb, beindítva tudatalattit.

Mert mindenki saját szerencséjének a

kovácsa, amin a tehetséget értjük,

mert azon felül, amire képes, úgysem jut

senki, bármi segélyt megtehetünk értük.

Nem is lenne jó túlmenni saját körünk

határán, mert felsülnénk, vagy csak idegen

tollakkal ékeskedhetnénk előbb-utóbb,

lelepleződve: „túl nagy a kabát neked”.

De az sem járja, hogy csak követelőzünk:

ez megillet engem, vagy ez nekem kijár,

mert ne feledd: nyugtával dicsérd a napot,

s magától nem szólal meg hegedű s gitár.

Az élet menete el szokta rendezni

mindenki megérdemelt sorsát, morogni

lehet ellene, de jobb, ha teszünk érte:

hogy hálálkodni kelljen, ne háborogni.