Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 501.

501.

„Ha oly egyszerű lenne…” szoktuk mondani,

amikor a múltat kalodába zárva

cirkuszi mutatványként hordozzák körbe,

hamisság forrását is rendre kitárva.

És ez a mozgató leginkább az érdek,

leplezetlenül ragyog a saját hitben,

különösen ha elődök halmozták fel

benne, hogy miket bírtunk és mások mit nem.

Előbb-utóbb mindig oda lyukadunk ki:

hitük elődeikben látja a győztest,

eseményeket magukhoz igazítva

saját szálakból szövik a múlti szőttest.

Lerövidül az idő és a távolság,

olyan minden, mintha tegnap történt volna,

háttérbe szorulva a képzettelenség,

nem számít alakok ismeretlen volta.

Mintha mai szemétdomb mélyén turkálva

következtetnénk kutatóintézetek

mélyén folyó döbbenetesen bonyolult

munkára, vagy mottót adó idézetek

alapján tételeznénk, mi van egy regény

ezer oldalán, vagy ahogy az megtörtént

sokáig, csak egész számokkal számolnánk:

autónk nem lenne, de sok kerti törpénk.

Ahogy a jelenben, úgy a múltban legyen

helye mindenkinek és felmenőjének,

legalább annyit kell tudatosítanunk:

megszakítatlanul szólt az élet-ének.