Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 512.

512.

A kíváncsiság oly gyötrő éhség lehet,

meghódít Földet és felszántja az eget,

emelkedett lesz tőle a tevékenység,

mozgásba lendülnek az addigi renyhék.

Léte korlátok legyőzéséből fakad,

hogy túl lássunk hegyen, lebontsunk falakat

a megismerés előtt, mert az nem való:

nem tudom jelenségről, igaz vagy csaló.

Veszedelmeket úgy tudtunk elkerülni,

hagytuk a magyarázatot kiderülni,

hogy kisebb legyen a természeti csapás,

hová jut több és kevesebb villámcsapás.

A tűz erejét is kezdtük felhasználni,

általa tud étel ízletessé válni,

különösen ha fűszerekkel társítjuk,

próbálkozásainkat máig áhítjuk.

Aztán a gyerekkor megismétli mindazt,

ami érdekesség hozott régen vigaszt,

s milyen jó, hogy vannak nagyok, akik tudják,

miként adagolják, hogy maradjon újság.

Vannak aztán, akiket semmi sem lep meg,

biztonsággal aratnak, mert szépen vetnek,

igaz, fenntartják az elért színvonalat,

de csődöt mondanak katasztrófa alatt.

Ezért a tudomány előremegy olyan

ismeret szerzésben, hogy a világfolyam

útját-módját előre jelezze, nyitván

kíváncsiságot rá, úgy lesz-e, amit vár.