Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 515.

515.

Ritkán építünk valóságban, többnyire

gondolatban, mert nincs annyi erőforrás,

amennyi ötletünk lenne nagy hirtelen,

s jó, hogy ritkítja anyagi megfontolás.

De az elképzelés igen fontos elem,

napi életünket arra alapozzuk,

hogy elméletben végigjárunk utakat,

hogy majd csak a legjobbat világra hozzuk.

Mert a világunk igen zárt, rajta lakat,

kulcsa a szükségesség, az hamar nyitja,

s amikor megérett rá a valós idő,

határoz, s hitelből is megvalósítja.

Akkor a vágyott dolog hirtelen kinő

földből, megterem, elénk áll, megjelenik,

kapkodjuk fejünket épülése közben:

gyorsan tágul horizont, teljesül zenit.

Látjuk, új gazdája kedve égbe röppen,

kevesebb használja, mint aki építi,

előbb kell hozzá családi gyarapodás,

aztán már csak a környezetet szépíti.

Amint szépítés, úgy fontos megújhodás,

lelkünk is épül, miközben munkálkodunk,

karbantartott jellemmel menni jövőbe

üdvözítő, halálunkkal nem rombolunk.