Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 524.

524.

Hogyha a víz az összes élet alapja,

mert benne keveredett és állt úgy össze,

hogy azóta is önmagát szaporítja,

akkor a víz ember- s királycsináló.

Mellette igen fontos az idegháló,

mely irányítást és visszajelzést hordoz,

s a véredényrendszer, mely táplálékot hoz

az izmoknak, és ha kell, sebet befoldoz.

Mitől vagyunk élőlények egyáltalán,

mégis titok előttünk, mert benne élünk

az életben, kilépni belőle halál:

örökre megfejtetlen marad a talány.

Ugyan magunkat megfigyelhetjük egyre,

szétszedhetjük a gondolatot elvekre,

de ami hajt bennünket, nem megfogható,

életösztönünk győztesfajta csodaló.

S a többi embert is látjuk magunk körül,

de hiába mondja, hogy ő minek örül,

én másnak, vagy ugyanannak nem ugyanúgy,

néha hazugságot vagy csalást vél gyanúm.

Mert hogy lehet a másik nem ugyanolyan

mint én, teremtményként, ha nem is egy vérből,

de ezen meg a lelki tényezőt értjük:

hogy miket kapunk a nemzetségi térből.

Onnan vannak fegyvereik s védő vértjük

az embereknek, de nem családi a szellem,

hanem oly legnagyobb közösséget jelent,

mely vízhullámként árad ránk a vész ellen.