Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 548.
![](https://static.wixstatic.com/media/55b554_fe02fae5949946d5bc721b3b54f8f8a3~mv2.jpg/v1/fill/w_88,h_90,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/55b554_fe02fae5949946d5bc721b3b54f8f8a3~mv2.jpg)
548.
A túlzások elkerülésében csupán
gyakorlatot szokás látni, javasolni,
pedig az elméleti szélsőség sokkal
veszélyesebb: nevében kezdenek ölni,
olyan esetekben, ha fegyverré válnak
a kérlelhetetlen könyörtelen elvek,
s hívek támogatása harci testet ölt:
mást vélő ellenfelek halomra halnak.
S hogy nem levegőbe beszélek, van rá sok
történelmi példa, előbb eretnekek
vádoltattak értelmetlen értelemmel:
sorra találtak indokot akarnokok,
aztán későbbi, fejlettnek mondott időn
túl is, ma is keresnek cinkos varázzsal,
felkent papi szerepben lehetőséget
szigorra, mi nem elégszik meg veréssel.
S ilyenkor kis eltérést jobban büntetnek,
mint nagyot, mert az könnyebben rejtve marad,
minden új, más eszmét karanténba zárnak,
nemhogy csinálni, kimondani se mered.
Szabadság bőrébe bújva elhurcoltak
s elüldöznek sokakat, úgy letarolni
világunk élhető szépségét, jóságát,
mindenkit lehessen silányba terelni.
De e silányságot hamar leleplezi
gondolkodásunk, e bűn elől kitérve,
túlzások kegyetlenségét kiiktatva,
jót gazdagító ész-ablakot kitárva.