Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 554.

554.

A megfoghatatlannal birkózni nehéz,

nem is ő jön szembe kemény kihívásként,

hanem mi akarjuk kétvállra fektetni,

szeméből kiolvasott célzatosságért.

Azaz mi teremtjük igényességünkkel,

hogy magunkat állatoknál többre tartsuk,

s hogy törekedhetünk lelki üdvösségre,

felhatalmazásunkat is tőle kapjuk.

De lépten-nyomon megkísért a gyengeség,

gyávaság és beletörődés közönye:

homályossága miatt elérhetetlen

vágynak látszik kötelességeink zöme.

Magukra vesszük mégis szakadatlanul

az emberiség legtisztább ábrázatát,

mert csak az adja létünk szerkezetének

megközelítően hű magyarázatát.

S hogy az összességnek kevesebb gondja van

ezzel, megtévesztő lehet, kitartunk

egyénileg keresésben, bár kevésbé

sikeresen, de nem lesz üres a markunk,

mert végül megelégszünk mások jóságán

vett érzelmeinkkel: hittel és reménnyel,

hogy együtt megtaláljuk mindig a legjobb

időszerű célt és eszközt, tévedéssel

nem vádolhatva örök szellemiséget,

ahonnan minden jó képességünk ered,

s nincs magára hagyatva egyéniségünk,

mert van, kit imádjon, s még több, akit szeret.