top of page

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 570.









570.


Önmagát az ember nem érzi változni,

egyre nyerő helyzetbe akarja hozni,

nem veszi észre, hogy már elérte célját,

hogy már régóta ő jelenthet példát


fiatalabbaknak és idősebbeknek,

hogy el lehet érni… és hogy ő még bezzeg,

kire talán a szakmában is felnéznek,

az nem lehet buta, kit annyit ekéznek.


Riadalmat sem okoz benne már semmi,

ami következik, s múltba akar menni,

valahogy előtte már megtapasztalta,

csak akkor még jövendőként magasztalta.


Mert a gondos kezek mindig elrendezték,

ezeket mesélve teltek el az esték,

hogy minek kell megtörténni valahára,

akkor leginkább haszna legyen, ne kára.


Jöttek azért csőstől nemvárt események,

megismerendő ember alkotta lények,

úgy tették életem igen izgalmassá,

ne váljon üresen lelkem telehassá.


És a szerencse is magahű forgandó,

vagy felismered, vagy örök tagadandó,

sosem fog elérni, ha nem mégy elébe,

ha nem leszel gügye kanál minden lébe.


És hát ez az érzés nem múlik el sosem,

hogy milyen kicsiny vagy, közben sok nagy totem

és tabu vesz körül, s alig van hatásod,

nem szobrod alkotod, csak sírodat ásod.


Nem sikerülhet változtatni sorsodon,

hogy ne a történelem árja sodorjon,

ha nem vesszük észre, hogy belőlünk fakad

rossz, de épül a jó, ha a szív nem szakad.


Változatlanság lenne valódi létünk,

mindig ugyanabba a folyóba lépünk,

körülményeink lényege ugyanolyan

életünk előtt s után: isteni folyam?



18 megtekintés

Comentarios


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK