Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 576.

576.

Versenyezni veled, melyikünk a linkebb,

nem akartam, bár néha túlszárnyaltalak,

törekvés csak kötelesség-teljesítés

lehet, senki nem szándékosan szaralak.

Nem lehet cél trehányság és lelki nyomor:

árnyéka még akkor is lealacsonyít,

hogyha felsőbbrendűnek képzeled magad,

mert a tehetséged sok mindenhez konyít.

Éppen ezért és ott kell meghúzni határt

becsületesség és pofátlanság között,

ahol a mások boldogítása a cél,

mert nem egyén lelke lebeg világ fölött,

hanem a köz szelleme terjed ki miránk,

mit múlt és jövő miatt istennek hívunk:

lázadhatsz ellene egész életedben,

halottan túlélést tőle nyerve bírunk.

Eme kettősséget felismerve ártó

tettnek számít jóság lelkén gúnyolódni,

mert részévé válhatnánk nagy szép egésznek,

ha nem kellene onnan minket kiszórni.

S nincs mese, már életünkben megszolgálunk

elismerést, mégha ezt névtelenül

tesszük is, mert az ember természetéből

fakad, hogy gondolat kimondva szétterül

az éterinek mondott világszférában,

ha oda beengedi az egyetértő

értékelés öröklétű kortársaink

által, de csak az, mi számukra nem sértő.