Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 578.

578.

Külső és belső ártástól is óvni kell

a szemünk, s bár a vakságunk enyhe fokát

már nagy tragédiának tartjuk, figyelni

kellene rá, miként ismerjük meg okát

lelki-szellemi vakságunknak, homályos

látásunknak könnyen megismerhetők közt:

valóság-tanulással orvosolható

e bajunk, ahogy kitörlünk szemünkből szöszt.

Bölcselet gyémántja mindenkinek adott,

tudása révén olyan gazdaggá válván,

hogy az életben jól elboldogulhasson,

ne érezze magát buta rabnak gályán.

De az is veszélyes, ha szerencse folytán

eleve jó helyzetbe kerül valaki,

mert siker beszűkíti a területet,

hol világhoz sajátot tud hozzáadni.

S igen nehéz onnan is kikecmeregni,

ahová egyoldalúság-rém taszít,

nemzedékek vallomásának kell nézni,

mihez ragaszkodnak: sokat megtakarít.

Megoldás ismeretek kiszélesítése,

és ez mindenkire kell hogy vonatkozzon,

mert tanár is tanulhat tanítványától,

lényeg, hogy a tudás mindig új termést hozzon

a jövő számára bizonytalanságból

fakadó erővesztésből, bárha furcsán,

szinte erőszakkal tehetetlenségben,

ha utódok eldobják boldogság kulcsát.