Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 579.

579.

Gyűlöletből fakad-e belső háborúnk,

vagy örök harc szítja fel gyűlöletünket,

egyáltalán mi maga ez a gyűlölet,

hogyhogy harciasság megüli szívünket?

Elcsépelt állítás, de mégsem igaz az,

hogy az ember született erőszakosság,

hogy önként mindig egymás torkának esik,

ha szabadsághoz jut: felbőszül lakosság.

Éppen ellenkezője látszik mindenütt:

ahol igazán nagy nehézségük támad,

összezárnak az emberek s megszervezik,

hogyan lehetnek túlélői csatának,

vagy éhínségnek, világjárványnak és más

veszélynek, földrengés után összefognak

és háború után romeltakarítást

végezni megfeszített erővel szoktak.

Máshová van a kutya elásva, mélyen,

gonoszul és mai napig jól elrejtve,

hogy titokban maradhasson továbbra is,

miként alakult ki világ mai rendje,

hogy ennek esetlegessége, kegyetlen

véghezvitele, ami gazdaggá tette

a kezdeményezőket, ne derüljön ki,

maradjon vagyon, s rendelkezés felette,

koncot dobnak a társadalom felének,

majd később még sokkal többet a másiknak,

hogy irigység keltsen köztük gyűlöletet,

mialatt a gazda még több hasznot iktat.