Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 593.

593.

Kiszolgáltatottnak keserű a kenyér,

mégha eleinte nem is veszi észre,

eltakarja tőle, ha tele a tenyér,

később hiányt telepít vágyteljes észbe.

Eltávozni saját közösségből nehéz,

nem is volt szokásban egyénileg tenni,

olyan csoport ment el, mely fiatal, merész,

vitte nyelvét, s szokását, hogy mit kell enni.

De a modern élet felbomlasztott hitet,

mely egyben tartotta emberek seregét,

látszatot tolmácsolt gazdagság: akinek

volt mersze újra cserélni haza egét.

Új életet kezdeni kényszerűségből

könnyebb, mint valahová önként távozni,

hol szenved a lelkünk ismeretlenségtől:

nem elég egyéni örömet fokozni.

Össze kell tartozni olyan valakikkel,

velük megoszthatunk életünkből egy s mást,

s tudják, szenvedünk, ha elütjük egy viccel,

és akik félszavakból is értik egymást.

Nem lehet kibírni hazatérés nélkül,

van is nálunk neve: ez a búcsú-járás,

s aki megteheti, itthon nyugszik végül,

anyaföldben édes az üdvösség-várás.

Most, hogy szülőföldről elérhető világ

összes szellemi terméke, s feltölteni oda

munkánkat is tudjuk, úgy maradhat szilárd

földi létünk, ha nem özönlünk máshova.