Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 596.

596.

Beszédünk szóhasználata megszokáson

alapul ugyan, de mély értelmi háttér

rendezi felfoghatóvá a közlést, így

kibogozható a szavak jelentése.

Eme – gondolatot közvetítő – mondat

már kimondása előtt megvan valahogy

bennünk, s ha beszédünk nem fedi egészen,

kiegészítéseket teszünk utólag.

Mikor a nyelvet tanuljuk, előbb tárgyi

világ darabjai mellé kerül szó, név,

aztán az érzelmekhez társulnak hangok

és cselekvéshez, legvégül elvontsághoz.

Személyiségünket, egyéniségünket

kifejezve azonosítjuk magunkat,

és ha újdonságot tudunk előadni,

érdeklődés tesz bennünket értékessé.

Vagy ha úgy ragadunk meg már meglévőket,

hogy sokkal nagyobb egységekben utazunk

mint szokásos, sőt átfogó látásunk van,

könnyen vezérré válhatunk népünk előtt.

Vagy költészet alkotóvá, de akkor sem lesz

elrontva a nyelv, hanem meggazdagodva

gazdagíthatja életünket, cselekvést

irányítva oda, hol nem járt még ember.

Összekuszált fogalmi erőlködéssel

azonban csak hátramozdítók lehetünk,

s mikor az ellenkezőjét értjük alatta,

az ellenség még veszélyesebbé válik.