Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 601.

601.

Hogy olyan-e a fáknak a lombhullatás,

mint nekünk az alvás, nem tudom, de álmot

nem képzelek nekik a hosszú tél alatt,

zavarná sok varjú, ki fölöttük károg.

Amúgy se tudnának miről álmodozni,

ellentétben velünk, akik ébrenlétben

is műveljük a műfajt, telítve fejünk

szebbnél szebb eseménnyel, mi elképzelt.

Ez aztán éjszaka is foglalkoztatja

felriadó kába agyműködésünket,

amivel ébredetten kezdünk valamit,

ám jól látjuk, hogy a valóság sérülhet.

Viszont az álomfejtő határozottan

azonosít ily homályosan látottat

és pontosan megszerkeszti jövendőnket,

vagy tanítást hoz ki belőle, mi oktat.

Régi beszámolók híres eseteket

idéznek fel okulásunkra, és tudjuk,

művelődéstörténeti állomások

szerepelnek ott, s bárha már felülmúltuk,

árnyéka továbbra ránk vetül sötéten,

pedig ismert kohók füstelvezetője,

hol nem ég el a „tűzbevetett”, s határ is,

meddig mehet fel közösség vezetője.

Ami most már tényleg a csillagos ég,

de még mindig szükséges a napi alvás,

s a benne észlelteket tudatosítva

lesz bennünk ébren sokkal emberibb tartás.