Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 609.

609.

Némelyikünk a kőkorszakból érkezik,

vagy a középkor végi körülményekből,

mert a gyorsuló változás nem mindenütt

vitte még ki a tűz füstjét a kéményből.

Sőt a kézügyesség is sokáig maradt

előny a Föld számos „elmaradott” pontján,

aztán sportba, művészetbe átköltözvén

jól mutatja lényegét, hogy agyat formál.

S nemcsak visszafelé, hanem szószerint is,

mert a testünk kiterjesztett elme tája,

azért tud ütni kéz pontosan billentyűket,

és rúg gólt a láb ellenfél kapujába.

Emberség lényegét őrzi hagyományos

életmód és munkatevékenység sora,

kell hozzá a természet is, de elmésség

azóta mélyül, hogy lett embernek hona.

Aztán hazája, hol nemzetének tagja,

még mindig porszemként porladva a földön,

mígnem nagyravágyás égbe emelt istent,

ki életünket érdemért adja kölcsön.

Amit csak az teljesíthet egy idő óta,

aki a többiek fölé tud kerekedni,

mondvacsinált feltételeknek megfelelve

léggömböket hámoz, semmi bajszát pedri.

De a valóság már egész nap beköszön,

mindenfelől kongatják a vészharangot,

hogy eredetiségünkhöz térjünk vissza,

kéz és fej ereje kapjon újra rangot.