Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 613.

613.

Tisztánlátásból fakad minden nemes tett,

mert bár egész világunk rejteget titkot,

minket érintő részében felfedezhet,

aki tettre kész, elegendő indokot.

Addig volt létteljesség életünk köre,

míg a természetkincs kielégítette

érzett-gondolt igényeinket, tej föle,

fa gyümölcse, madár tojása etette.

Sokáig így volt ez, csak az változhatott,

mint tud egyre több ember ugyanott élni,

a Nap melege kenyérnekvalót adott,

földbe szórt mag termését mertük remélni.

Amikor túlszaladt a hatékonyságunk,

s már több termett, mint amit elfogyasztottunk,

megjelöltük, kik segítik üdvös vágyunk,

őket tudáshalmozó munkára fogtuk.

Legtöbb helyen legnagyobb rendben ment élet,

de ahol romlottak életfeltételek,

rombolni kezdtek félrecsúszott remények,

s szemben álltak támadó s védelmi felek.

Egyik a zsákmányért kezdett gyilkos harcba,

másik védett mindent, ami élethez kell,

s kegyetlen veszteség, ha fulladt kudarcba,

győző istent magasztalt, vesztes neheztelt.

Túlélés ösztöne felülkerekedett,

megálljt parancsolni vészes süllyedésnek,

nagy erőt nyert vezetés megnemesedett,

egy tábort alkossunk közösen egyének?