Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 624.

624.

A jutalom nem marad el, ha jó a tett

és a gondolat, előbbit a létezés

dicsőíti, utóbbit szellem fogadja

be örök hazába, így egyesül tevés.

Mert a megméretés gyökere eszmei,

és cselekvés kiindulásaként előz

minden mozdulatot cél és remény felé,

kishitű kételkedést eltöröl, legyőz.

De nem egyedül állunk a feladattal

szemben, mert azt a közösség közvetíti

felénk, és eszközökkel is ellát hozzá,

eredményét nyelvben előrevetíti.

Hogy legyen aztán viszonylag hosszú időnk

önálló tevékenységgel hozni magunk

helyzetbe, midőn joggal tudatos bennünk,

hogy élet csúcspontján már nyertesek vagyunk.

De sokkal előbb, még életünk teljében

következetesen átadjuk a mintát,

s következő nemzedék gondosan ügyel,

szintén magasra lendítsen élet-hintát.

Az pedig szükségszerűen visszahullik

és egyre kisebb magasságokba lendül,

ekkor a lélek emel olyan világba,

mely teljessé válik, ha a test megrendül.

Nem kell több elismerés, mintha valóság

válik építő ötletünk bátor nyomán,

vagy beteljesítve azt a várakozást,

mi jövő maga, isszuk meg élet borát.