Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 632.

632.

Mennyi művészi viszony agyaghoz, földhöz,

fémhez, kemény és puha fához, kenderhez,

lenhez, élő növényhez és festékhez,

s mit felsorolni sok: sokféle eszközhöz!

Ámde a kéz az elsődleges formázó,

aztán fazekaskorong nagy segítség lett,

a házépítésnél a földtégla és kéreg,

héjnak cserép égetve, a nem beázó.

Kenyérsütő kemencéből fémolvasztó,

mert aztán az is kenyeret adó szakmát

jelentett, ha jött a fegyverkovács szakmány

megrendelése, bár célja volt borzasztó.

Szerencsénkre a háború ritkasága

túlélést engedett békés élet mentén,

ennek jelképei köszöntek a mentén

vissza viselőjének: jó társasága.

Szőnyeg és szőttes, hímzés alakzatait

ugyanúgy értelmezték más és más nyelven,

szépen megmunkált anyag-egyesítetten

törte le gondolat félelem falait.

Mindig kellett kiemelkedő tehetség –

a művészi színvonal eléréséhez:

benne megjelenjen az emberi lényeg –,

elhivatottság, különleges képzettség.

Örök lázadás a mulandóság ellen,

hogy mint porból lettünk, porrá leszünk végül,

amiből az elme túlvilágba révül,

de márványszoborként megmarad a szellem.