Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 641.

641.

Milyen jó megszokni, hogy tudjuk a nevét

ami körülvesz bennünket, sőt még tovább,

egyre messzebbre kitekintve, lényeges

tulajdonságait és a dolgok korát.

Csenevész csemete a fa még vagy öreg,

világoszöld a tavaszi levél s ősszel

rozsdabarna, ütött-kopott a házikó,

vagy vadonatúj palota. Van még lőszer

a szomszéd kötözködő megjegyzésében,

vagy ugyanazt unalom-ismételgeti,

a déli hírekben sem mondanak újat,

kutya vonít, mert nem adtak enni neki.

Az országhatár sem változott, mióta

ki- és bevonult két megszálló hadsereg,

a boltokban is van áru mindig bőven,

s az iszákos keze is ugyanúgy remeg.

És mennyi tehetség, már az óvodában

látszik, évzáró színpadi fellépésen,

ha messzi vidékre ellátogatunk is,

de legjobb otthon, erre vigyázz, légy résen.

Nem lesz jó, ha valakik betörnek hozzánk

s elterpeszkednek javaink árnyékában:

addig nekik ismeretlen marad minden,

míg át nem alakítják úgy sajátságban,

hogy nekik szolgáljon már a föld termése,

elnevezések nyelvükön szólaljanak,

táguljon ki annyira világnézetünk,

elviseljük az idegen tartalmakat.