Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 649.

649.

Előbb átengedek magamon világot,

kiszűrni belőle, hogy én mi is vagyok,

aztán meg már én taposom sarkaiba

nevem, küldetésem, ha eleget kapok

tőle, mert az szerencse dolgának számít,

hova születtem, kik vettek körbe-körbe,

de így saját felelősségünk elkenik,

pedig fő tényező, ahogy a kör görbe,

s azért nem lehet egyenes – életünk se –,

mert az a végtelenből jön és oda tart,

világunk viszont sajátos nyitás-zárás,

közömbös a lét, élet arat diadalt.

És az élet értelmessé válhat bennünk,

ami nem adott magától, küzdelmet kér,

bár látszatra magas színvonalon élők

inkább csak henyélnek, a here ingyen él,

s a szegénye dolgozik csupán keményen,

ami csak csalódottság vigasztalása,

hiszen sikeres csoportokban veszünk részt,

s nem véletlen a természet jó hatása,

hatékony felhasználása, ami nem ad

előjogokat örökre, kizárólag,

hanem kiegyenlítődést kezdeményez,

új csúcsteljesítmény jön, jobb jövő jóslat.

S már hátrány, hogy nem eredeti környezet

adja túlélő alkalmazkodás terét,

miből előnyt kovácsol emberi tudás,

s belakja az Istennek szánt világ egét.