Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 652.

652.

Külön tárgyakként sokféleség egysége

tekint vissza ránk, ha világunk szemléljük,

ragyogtatja őket az értelem fénye,

közben mi is természeti sorsot élünk.

Legelőször igen sokféle növénnyel

ismerkedtünk, mit ma még mezei csokor

virág idéz, búzatábla ültetvénnyel

később jelentkezett a földműves csoport.

És vadállatok változatos seregét

csupán távolról figyeltük eleinte,

kitalálva vadászni érdemes felét,

majd a hasznosabbakat megszelídítve.

De minthogy a növények az ásványokat

jellegzetességükként elraktározzák,

szükségesek maradtak, még tudják sokan,

mint használható fűben-fában orvosság.

Az állatvilág egymásra épülése

szintén jelentőséget ad minden fajnak,

az ember mint emlősállat túltengése

vészhelyzetté vált, oka most minden bajnak.

Régen kiemelkedő képességűket

tartott el közösség egyesült ereje,

ma semmirekellő élet sem nagy bűntett,

visszafelé fújdal az igazság szele.

Ám sokakat furdal lelkiismeretük:

nem tesznek eleget egysíkúság ellen,

hogy megőrzött legyen összhangzatos etűd

s létdús világ maga, a végtelen kellem.