Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 661.

661.

Képzeletben szívesen ráhangolódunk

világunk sok ismeretlen tája, népe

életét illető befogadásunkra:

hogy elérjen hozzánk lényege, szépsége.

Ha már mi nem mehetünk oda, mert drága

lenne minden érdekes helyet, ottani

embereket felkeresni, nem is győznénk,

hiszen mint bőségszaru, képes ontani

magából, persze csak érdekek mentén,

földkerekség az emberiség csodáit,

alig van már fehér folt, hol nem járkálunk,

s ma már mindenki felfedező: megállít

lépten-nyomon a hirdetési ajánlat

elutazni az egzotikus tájakra,

vagy résztvenni városi fesztiválokon,

kőkorszaki módon lakni, lőni vadra.

Filmfelvételek ismertetik számunkra

közelről fényképezve és légi úton

a természetet, jobban bemutatva azt,

mintha ott utaznánk autón, vasúton.

S olyan felszínes módot, ahogy turizmus

kezeli a dolgot, már-már elérhetünk

műholdas fényképek adta varázslattal:

kattintás, és Földünk túloldalán leszünk.

Ez már új körülmény, nagy lett a változás,

hozzá jön még a világjárvány zárlata,

befelé kell fordulnunk, a lelkünk felé:

csak legyen érdekes gondolat tárlata!