Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 665.
![](https://static.wixstatic.com/media/55b554_fe02fae5949946d5bc721b3b54f8f8a3~mv2.jpg/v1/fill/w_88,h_90,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/55b554_fe02fae5949946d5bc721b3b54f8f8a3~mv2.jpg)
665.
Aki nem elég önálló, ej, legalább
a hagyományt meg kellene ismernie,
hogy mégis elboldoguljon az életben
a kezdetekben, tegyen pontot az i-re.
A kiválóság maga teremt hagyományt,
különösen gyökértelen nép körében,
ahol el akarták feledni a múltat,
új hazát teremtett szokástalan éden.
Ahogy főzni, élni is jobb minta után
menve, szorgalommal követni tanácsot,
pótolva ismeret- vagy képességhiányt,
tartani az irányt, mit megszabtak mások,
akik nem kortársi időben szereztek
tapasztalatot, hanem egymás után élt
nemzedékek halmoztak fel tanulságot,
ezért éltek-haltak öregek szaváért
ama korban, mikor még kevés volt az
emberlétszám a feladatokhoz képest,
tévedés, mulasztás végzetes lehetett,
nem téveszthettek össze ménest és méhest.
A rítus maga volt a kívánt tartalom,
napfelkelte-nézés előhívja napunk,
még a tánc is munka-mozdulatokból lett,
jelképből jön minden közönséges szavunk.
Emberközösségünk úgy tudja egyénre
levezetni erkölcsét és hivatását,
hogy játék-elvi síkon gyakoroltatja
be velünk a komoly tényvalóság mását.