Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 677.

677.

Újabban mintha dicstelen irányzatot

kívülről ránk erőltetni vágyna zsivány

gépezet, mely nemcsak hatalmat szerezne

felettünk, de romba döntené lelkünket,

ha feladnánk az ellenállást e kettős

veszély ellen, s nem őriznénk változatlan

kitartással, hittel eszmevárunk sáncát,

vagy ha kell, megbirkózunk hamisítással.

Mert az emberi természet lebontása

zajlik, háborús pusztításhoz hasonló

indoklással, mintha az értelmünk nem lenne

elegendő, próbálkoznak sok-sok mással

etetni és kiemelni az érzéki

létünket, állatias testünket téve

mércének, de közben ne legyen több jogunk,

mint milliószám ketrecbe zárt jércének.

Amellett, hogy minden ember istenies

arcot mutat, fordít eszményképe felé,

megerősít minket a múlt nagy küzdelme,

s hogy erkölcsi tetterőt siker minősít.

Ezért ezt vallásként is felvállalhatjuk,

magunk végtelenül egyre gazdagítva,

megrontást kemény büntetéssel kizárva,

el tudunk kerülni későbbi vérontást.

Mert sokkal komolyabb harc ez, nagyobb a tét,

mint a mosolygó megtévesztés mutatja,

támadás önrendelkező öntudatra,

de győz igazságunk, ha jó a számadás.