Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 691.
691.
Kell-e a parancsolót isteníteni,
mint állítólag római császárokkal
történt, hogy a polgár betartsa a törvényt:
kemény ítélettel találkozhat joggal?
Képes-e istenként tekinteni másra,
embertársra, hozzá igen hasonlóra,
aki nem császári vérvonalból való,
vagy erőszak ültet fel oly magas lóra?
Különösen, ha örökbefogadással,
házassággal is elnyerhető hatalmi
csúcspont, vezérválasztás miért elvetett,
nem volt-e örökölt rang mindig is talmi?
Harci győzelem alvezéreken múlik
és a vezényelt katonákon, seregét
aki tehetségtelenül irányítja,
magára haragítja istenek egét.
Felhatalmazás ülteti rá trónjára
a királyt, mi legmagasabb szempontokat
mérlegelő döntési helyzetbe hozza:
hihet benne népe, tehet értük sokat.
De sosem válik természetfölöttivé,
születés és halál egyenrangúsága
rá is vonatkozik, ez alól kivettként
kezelni, lelki hatalom tobzódása.
Ennek lehet szellemi lecsapódása
utólag, elrettentő céllal, császárok
istennek mutatása, ha ott legnagyobb
nem földi halandó: mennyei lét tárnok.
Comments